Sziasztok!
Ez a blog a hirtelen jött bugyuta gondolataimat fogja megmutatni nektek. Lehet sokszor nem lesz érdekes és nem fogtok egyet érteni, hisz ezek az én nézőpontomból közelíti meg az elcsépelt témákat és a nem olyan gyakoriakat is.
Rólam csak annyit kell tudni, hogy a Nadine B. amolyan “művésznév” és 20 éves lány vagyok. Szeretek írni regényeket és novellákat, amiket lehet később egy másik blog keretében fogok publikálni. Az írás 14-15 éves korom óta foglalkoztat, bár nyilván akkor a kis szerelmes-kedvencsztáros fanfiction dolgokban kimerült. A középiskolában a magyar tanárnőm mondta, hogy van hozzá érzékem, de ugye egy Antigoné fogalmazást valószínűleg nem csak én tudtam jól megírni… A sorozatok és könyvek világában elmerülő fajta, de a bulikban is szívesen résztvevő lány vagyok. Nem mondom, hogy sok barátom van, mert nem így gondolom. “Haverom” esetleg van sok, de barátnak nagyon kevés embert mondok. Az érettségit most tettem le, amit majd később “kivesézek”. (Megvan az oka, hogy csak 20 évesen. Nem, nem az évismétlés.)
Így elsőre csak ennyi jutott eszembe. Remélem tetszeni fognak a bejegyzéseim, vagy hogy legalább elolvassa valaki őket.
NB.
Kommentek